A boldoggá avatásért imádkoztak
Az Isten országának előírásaihoz alkalmazkodó keresztény embernek az árral szemben úszó nonkonformistává kell lennie - mondta Reszler Mihály a Hám János boldoggá avatásáért bemutatott szentmisén.
Hám János boldoggá avatását kérték abban a szentmisében, amelyet papjaival Schönberger Jenő püspök mutatott be május 25-én este a Székesegyházban. A bevonulást követően a püspök atya emlékeztetett, minden évben ugyanazon a napon imádkoznak szentmisében az ügyért - 1827. május 25-én nevezték ki Isten szolgája Hám János püspököt szatmári püspöknek -, de a hétköznapokban is buzgón kell könyörögni, hogy a törekvések célba érjenek.
A meghívott szónok Reszler Mihály máramarosi főesperes volt, aki a homíliában az életszentség követelményeiről beszélt és a híveket a keresztény ember igazi megformálására kérte: „Jézus, a mi mesterünk teljesen figyelmen kívül hagyta az általánosan elfogadott társadalmi normákat és a mindenféle megszokott normát. Ő azt állította, hogy Isten országának mércéi különböznek az emberek világának mércéitől. Aki tehát üdvösségre szeretne jutni, annak felül kell vizsgálnia, vajon az Isten követelményeit helyezi-e életében az első helyre, vagy pedig az emberek által elfogadott fontossági sorrendet teszi magáévá? Isten követelményeinek következetes betartása gyakran fájdalmas változásnak tűnik, gyakran ellentétben áll megszokott életmódunkkal vagy épp azzal, amit szeretteink várnak el tőlünk."
Reszler Mihály, prédikációjában, a hit útmutatásainak ismertetésén túl gyakorlati tanácsokat is adott a „másfajta" életre, Hám János példáján: „Milyennek is kell lennie a gyakorlatban a keresztény életmódnak? Hám János püspök, aki az életszentség útját járta, minket is Jézus követésére buzdít. Az ő életvitele Jézushoz vezet bennünket, mert minduntalan Jézusra mutat, első sorban egyszerűségével. Amikor teljes egészében Istenre hagyatkozunk, akkor képesek vagyunk megszabadulni a rohanó életmód okozta szorongásoktól és feszültségektől. A hétköznapokban sajnos a legtöbb keresztény hagyja magát sodortatni az árral, bár a lelke mélyén érzi a versenyfutás okozta nyomásokat és feszültségeket. Életmódunkat sokkal egyszerűbbé kellene tennünk, hogy ily módon mintegy visszatükrözzük az isteni gondviselésbe vetett bizalmunkat. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy mindent, ami hétköznapjainkhoz tartozik - kezdve az étrendünktől és befejezve a legelképzelhetetlenebb igényeinkig - leegyszerűsítsünk. Meg kellene tanulnunk annak tudatában élni, hogy mindaz, amink van, és amire szükségünk van, Isten ajándéka. Meg kellene tanulnunk önzetlenül adni, mert, ha ezt megtennénk, életünkben helyre állna az Isten által megkövetelt fontossági sorrend egyensúlya, és megszabadulnánk a modern élet elkerülhetetlennek tűnő nyomásaitól. Mindannyian, akik törekszünk keresztényként élni, előbb-utóbb rá kell döbbennünk, hogy a keresztények nem csupán rokonszenves emberek. Jézus nem azért hívott meg követésére a keresztség szentségében, hogy elnyerjük az emberek tetszését. Ő azt akarta, hogy a kereszténység új emberiséget alkosson. Ő azt szeretné, hogy éppen különbözőségünk miatt emelkedjünk ki a tömegből. Krisztus egy radikálisan újszerű életmódra hívott meg bennünket, de nem azt mondta, hogy tetsszünk az embereknek. Az Isten országának előírásaihoz alkalmazkodó keresztény embernek az árral szemben úszó, nonkonformistává kell lennie. Mert a világ a maga módján egészen másképp ítél, mint az, aki megízlelte már Isten országának édességét."
Reszler Mihály kiemelte, Hám János püspök élen járt a felebaráti szeretetben is, és ezáltal is Krisztushoz vezet: „A keresztény értékrend világosan rámutat, hogy felebarátunknak kell tekintenünk azt az embert is, akivel nehezen tudunk közös nevezőre jutni, vagy akivel szemben bizonyos negatív előítéleteink vannak. A keresztény szeretet nem lehet személyválogató. Ez az a szeretet, amely igyekszik mindenkit megérteni, hajlandó időt áldozni, meghallgatni a problémákat és hozzájárulni azok megoldásához. Nem dönthetjük el azt, kinek akarunk segíteni. Bízzuk ezért Istenre, hogy ő mutassa meg nekünk, kinek van szüksége a támogatásunkra. Szeretnünk kell azokat is, akik gyűlölnek bennünket, beszédbe kell elegyednünk azokkal is, akik neheztelnek ránk. Ez a keresztény felebaráti szeretet! Nem könnyű mindezt megvalósítani, az ember mindig úgy érzi, joga van bosszút állni az őt ért sérelmekért, joga van makacsul ragaszkodni előítéleteihez... Jézus követelményeit újabbnál újabb fáradságos próbálkozások révén leszünk képesek a gyakorlatban is megvalósítani. S ha úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk az újabb előrehaladásra, akkor bátran fordulhatunk Jézushoz, aki azért maradt közöttünk, hogy segítségünkre legyen, hogy újból és újból bátorítson, felemeljen, tápláljon és továbbküldjön. Merjük bevallani neki gyengeségeinket, ismerjük be, hogy vannak negatív előítéleteink és kérjük, segítsen önzetlenül szeretni azt a személyt, akivel szemben nem tudjuk levetkőzni előítéleteinket. Az Isten országához való tartozás megköveteli tőlünk, hogy az emberi természettel homlokegyenest ellentétes életmódra törekedjünk. Emberi természetünk első sorban saját személyünkkel, folyószámlánkkal, méltóságunkkal, vagyonunkkal törődik. De ha valaki Isten országának igazi polgárává válik, akkor fokozatosan csökkenni kezd benne az én-központúság, és mind több figyelmet fog szentelni mások érdekeire. Soha nem feledhetjük el isteni Üdvözítőnk figyelmeztetését: ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek és minden mást, amire szükségetek van, megkapjátok hozzá" (Mt 6,33).
A szentmise végén, az áldás után a Püspök, a jelenlevő papok és a ministránsok levonultak Isten szolgája Hám János, főbejárat mellett bal oldalon elhelyezett koporsójához és ott elimádkozták a boldoggá avatását kérő imát.
